Már csak azért is kedvező előjelekkel várta a Ferencváros a Zalgiris elleni mérkőzést, mert a legrangosabb kupasorozat selejtezői során az utolsó 15 találkozó közül csupán egyet, a két évvel ezelőtti, Dinamo Zagreb elleni meccset (4-0) vesztette el.
A 10. percben már villant is a Fradi: Blazic előre ívelése után a Prsitina elleni visszavágón mesterhármast elérő Myrto Uzuni ezúttal a felső kapufát találta telibe.
A félidő felénél jegyezhettük fel a következő hazai lehetőséget: Ryan Mmaee lendületes kontrája után Olekszandr Zubkov elé tálalt, de a Fradi Eb-t is megjárt, de már az első mérkőzésen, Hollandia ellen megsérülő támadó középpályás lövését könnyedén fogta Gertmonas.
Két perc múlva azonban már hullámzott a Groupama Aréna
újra a nyáron igazolt Mmaee fivér villant: a félpályánál remekül fordult le a védőjéről, majd remekül tálalt Uzuni elé, és a tavalyi esztendőben Albániában az Év férfi sportolójának megválasztott támadó ott folytatta, ahol egy héttel ezelőtt abbahagyta: gólt szerzett!
Ezt követően is a Fradi maradt fölényben, az előre húzódó Civic fejesét például csak nagy bravúrral tudta szögletre tornázni a litván kapus, de hogy már a szünetre megnyugodjanak a kedélyek, arról a 15. BL-selejtező meccsén immár a kilencedik gólját szerző Tokmac gondoskodott: a kenyai-norvég támadó Haratyin önfeláldozó labdaszerzése után egy tökéletesen kivitelezett lövéssel volt eredményes. Immár 2-0!
Az első félidő alapján joggal hihette azt a ferencvárosi érzelmű közönség, hogy a második játékrészben tovább folytatódik a „könnyed lányregény”: a Zalgiris nem sok veszélyt jelent majd Dibusz kapujára, a kedvencek pedig tovább rugdossák a gólokat.
Nos, nem teljesen így történt.
A vendégek ugyan továbbra sem sok veszélyt jelentettek Dibusz Dénes kapujára, de a Fradi is - kissé érthetetlenül leállt – s bár ekkor is alakítottak ki helyzeteket a zöld-fehér játékosok, kívülről úgy tűnt: a vendégek azért voltak elégedettek a 0-2-vel, hiszen nem szaladtak bele egy súlyos vereségbe, míg a Fradi –játékosok számára a 2-0 jó alapot jelentett a továbbjutásra.